Szeles Csabáné
Lelked vihara...
Perzselő Nap tüzében reszket a lelked,
Keserű pillanataid képét feketére fested,
Hatalmas kőfalat emeltél magad köré,
Elveszve menekültél bástyáid mögé.
Könnycseppjeid égetik megfáradt arcodat,
Ökölbe szorított kézzel vádolod sorsodat,
Mint tomboló viharnak pusztító haragja,
Villámcsapásként lesújtó vad, ádáz hatalma.
¤
A te lelked vihara
Életed vad viharában tátonganak sebeid,
Keserédes magányodban elcsitulnak perceid.
Megfagyott pillanatok jégkristályán dideregve fázol,
Zokogó lelked segélykiáltása üvölt fel a mából.